Tejturmix

Péter Dani blogja

Klasszikus New York sajttorta eperöntettel

18 cm-es tortaformához

A kekszes alaphoz:
110 g natúr zabkeksz
70 g olvasztott vaj
1 evőkanál barnacukor

A krémhez:
375 g mascarpone
110 g kristálycukor
2 evőkanál liszt
1 vaníliarúd kikapart magja
1 citrom reszelt héja
2 db tojás
150 g tejföl

Az eperöntethez:
300 g fagyasztott eper
2 evőkanál kristálycukor

dsc06507.JPG

A sütőt előmelegítjük 170°C-ra. Az alaphoz a zabkekszet ledaráljuk és összekeverjük a vajjal valamint a barnacukorral. Egy pohár aljával egyenletesen a kapcsos tortaforma aljába nyomkodjuk. Félretesszük. A krémhez az összes hozzávalót egy keverőtálba mérjük és botmixerrel vagy elektromos habverővel egynemű krémmé keverjük. Ráöntjük a kekszes alapra és betesszük az előmelegített sütőbe kb. 50 percre. A tökéletesebb eredmény érdekében én maghőmérővel ellenőrzöm a tortát. Ha 84-86°C-os, biztosan megfelelőre sült. A tortaformában hagyjuk teljesen kihűlni.

Az öntet elkészítésével folytatjuk. Ehhez szükségünk lesz egy nyeles forraló lábasra, amibe belemérjük a cukrot és az epret. Miután kiengedte piros levét még 10 percig rotyogtatjuk. Az eper felét kivesszük a lábasból, botmixerrel pürésítjük, visszaöntjük és további 5 perc alatt készre főzzük, a torta mellé kínáljuk.

dsc06511.JPG

Megjegyzés: sütéskor megemelkedik a torta, esetleg több helyen szét is hasad, ez teljesen természetes ennél a sajttortánál. Hűléskor összezuhan, szép ráncos lesz a teteje és körben kap egy kis peremet is. A tortaformát érdemes kívülről becsomagolni alufóliával a sütőbe helyezés előtt, hogy a kekszes alapból kiolvadó vaj ne folyjon és ne égjen a sütő aljába.

Tejturmix Facebook oldal

Femina.hu - Olyan, mint Te!

dfdfdfd.png

Magyar Bloggerek

mbbk2_2.jpg

Vidék Íze

mbg-icon_c3-b_3.png

süti beállítások módosítása