Tejturmix

Péter Dani blogja

Ahová szívesen járok #1 - Első Mádi Borház

m_elsomadi.jpg

Hétvégén egy csodálatos napot töltöttem együtt a rég nem látott barátaimmal. Szombat délután találkozunk és kiterveltük, hogy elmegyünk egy menő helyre vacsorázni, ahol végre jól kisztorizhatjuk magunkat és közben egy finomat is ehetünk. Mivel Borsod megyében, Miskolc mellett élek, az első ötletem az encsi Anyukám mondta étterem volt. Öveket becsatolni, indulhatunk! Sajnos, amikor megérkeztünk közölték velünk, hogy nincs szabad asztal, ha tudunk várni, késő estére talán lesz. Belegondolva nem is meglepő, hiszen nagyon pici helyről beszélünk, és még a honlapon is fel volt tüntetve, hogy érdemes előre foglalni.

Ezután jött az Első Mádi Borház ötlete, ahol azelőtt még nem jártam. Szerintem egyikünk sem bánta meg utólag, hogy nem volt szabad hely az Anyukám mondtában. Gyönyörű helyen található az étterem és már az ajtón való belépés után melegség öntött el. Kedves, mosolygós, segítőkész személyzet fogadott, kellemes fények, jól eső zsivaj és evőeszköz csörömpölés társaságában. Természetesen az utóbbi is csupa pozitív értelemben.

img_1054.JPG

Helyet foglaltunk és az étlapot tartva elő is jött az én általános „étterembejárós” dilemmám – „gáz, ha rántott húst szeretnék enni?”. Tudom, tudom, miért pont azt, amikor zseniális fogásokból van összeállítva az étlap. Tökéletesen megfogalmazni én magam sem tudom. Talán a szívem mélyén még olyan gyerek vagyok, akit egy rántott húst-sült krumpli kombóval könnyen levehetnek a lábáról. Másrészt, ha itthon készítem, annyira eltelek sütés közben a sült krumpli csipegetésével és az olajgőzzel, hogy mire asztalhoz ülök, nem is kívánom.

img_1078.JPG

Szóval landolt is előttem a rántott tanyasi csirke, sült fokhagyma mártással, házi savanyúsággal, édesburgonya chipsszel és egy nagy pohár jeges teával.  Talán a legjobban a sült fokhagyma mártást vártam, és talán csak az okozott egy pici csalódást. Selymes, édeskés mártogatósra számítottam, de valahogy zavaróan kesernyés lett, nem erre számítottam. Ez az egy negatív élményem volt, amit most az elején el is lőttem. Egy szép, ropogósra sült combfilé és egy csirkemell (supreme) szemezett még velem a tálon, ami úgy készült, ahogy kellett. Semmiféle divatos konyhatechnológiai eljárás nem zavart be, egy ropogós, aranybarna rántott hús volt, amit szépen kísért a csípős házi jellegű savanyúság és a jellegzetes ízű édesburgonya chips.

img_1076.JPG

Közben a fahéjas jeges teám is elfogyott, ami mellesleg nagyon finom volt, így a desszert előtt még kértem egy házi almalé-fröccsöt, ami szintén kifogásolhatatlan volt. Megérkezett a desszertem is, ami nem volt más, mint egy szép szelet sajttorta, karamellel és erdei gyümölcsökkel, valamint egy finom ropogóssal. Az igazság az, hogy egy sajttortával mellé nyúlni nagyon nehéz lenne, finom volt, imádom a sajttortát, de legjobban az ízléses tálalás fogott meg benne.

Összességében egy gyönyörű este volt, pontosabban csak egy gyönyörű este kezdete. Nem szeretnék ilyen pontozási rendszert bevezetni, nagyon nem tartom emberközelinek, de mindenesetre öt csillagot érdemel mind a kiszolgálás, a személyzet és mind a fogások, a környezet, a hely hangulata. Bátran ajánlom nektek is! Ha kíváncsiak vagytok, az árakra a www.elsomadiborhaz.hu weboldalon megtaláljátok az étlap és a borlap pontos leírását, árlistáját. Köszi, ha elolvastátok a cikket, gyertek lájkoljátok a Tejturmix Facebook oldalát is, ahol egy egyre növekvő közösséggel megvitathatjuk a konyhával kapcsolatos ügyes-bajos dolgainkat. Sziasztok!

Tejturmix Facebook oldal

Femina.hu - Olyan, mint Te!

dfdfdfd.png

Magyar Bloggerek

mbbk2_2.jpg

Vidék Íze

mbg-icon_c3-b_3.png

süti beállítások módosítása