Maga az ízemlék szó első hallásra talán furcsa lehet, de egyértelműen vallom, hogy van létjogosultsága. Azért jelentem ki ilyen határozottan, mert nekem számtalan ízemlékem van. Abban is biztos vagyok, hogy neked is van ilyen - csak gondolj a december környékén felszálló narancshéj és mézeskalács illatra. Biztos, te is a karácsonyhoz kapcsolod ezt az illatot, így már te is elmondhatod magadról, hogy van ízemléked.
Mint mondtam, több ilyen emlékem is van, amit egy egy alapanyag vagy egy kész desszert elő tud hozni belőlem. Viszont van egy, ami a szívemhez, a többinél is közelebb áll. Egy desszertről van szó, amit a kisiskolás írásommal „sztracsatellás muffinnak” neveztem el. Általános iskolában - pontosan már nem emlékszem, melyik osztályban - technika óra végén, a csengő után a tanítónőnk még egy kis türelmet kért a karácsonyi szünet előtti utolsó, iskolai pillanatokban. Szeretett volna nekünk lediktálni egy egyszerű receptet, amihez elküldhetjük a szüleinket bevásárolni, mi pedig könnyűszerrel el tudjuk készíteni.
A tanítónő először lediktálta nekünk az alapanyagokat, majd a rövid és egyszerű elkészítést - így, sok évvel később ítélem meg egyszerűnek. Hazarohantam suliból, a szüleim még dolgoztak, én pedig a recepttel a kezemben rohangáltam fel és alá a házban, a testvéremnek mutogattam - akit egyáltalán nem érdekelt - és alig vártam, hogy hazaérjenek. Nagy fáradtan hazaértek, de látták, hogy mennyire lázban égek a muffintól, így elmentek bevásárolni hozzá az alapanyagokat és megkaptam az első muffintepsimet is. Szép, színes papírokat is kaptam hozzá. Még aznap este megsütöttem (másnap már nem volt suli, így estig ténykedhettem a konyhában egy kis szülői felügyelet alatt) és oké, nem lett egy Michelin-csillagos desszert, de komolyan imádta mindenki és szerintem is nagyon jól sikerült. A rá következő hetekben szerintem még legalább hatszor megsütöttem, a család pedig mosolyogva fogyasztotta - pedig már biztosan a fülükön jött ki.
Most, évekkel később, mikor ezt a történetet írom nektek, még mindig érzem a számban annak a híres sztracsatellás muffinnak az ízét. Ez volt az én legkedvesebb ízemlékem. Ha most megsütöm és beleharapok ebbe a finomságba, eszembe jut az első sütésem, az a gondtalan gyermek izgatottságom és, hogy talán ezért szereztem meg a cukrász szakmát, emiatt az emlék miatt létezik most a gasztroblogom, amit ti is olvastok.
Ha kíváncsi vagy mások ízemlékeire, valamint a sajátodat is feljegyeznéd, meleg szívvel ajánlom Csorba Anita „Ízemlékek könyve” c. könyvét. Az interaktív és kreatívan személyreszabható könyvet meg tudod vásárolni a csorbaanita.hu weboldalon.
Csorba Anita Facebook oldala
és honlapja
