Tejturmix

Péter Dani blogja

Gyümölcstorta

1_4.jpg

Minden gasztroblogon tombol az ősz ezerrel, ide érzem a fahéj, a sütőtök és a sült alma illatát. Én is imádom az év ezen szakaszát a konyhában, de még kicsit visszacsalom a nyarat ezzel a vibráló gyümölcstortával. Utána ígérem, érkeznek az őszi illatú receptek!

egy 24x24 cm-es, szögletes formához vagy egy 20 cm átmérőjű tortakarikához

2_4.jpg

Mint a képeken látható, ezt a darabot nem piskótával készítettem, hanem egy kekszes alappal. A fotó még nyáron készült, amikor nem kapcsoltam be egy piskóta sütéséhez sem a sütőt, a nagy hőségben. Egyébként te is készítheted kekszes alappal (380 g zabkeksz + 150 g olvasztott vaj), de én mindenképpen piskótával ajánlom, ahogy a receptben is áll. Úgy sokkal finomabb. :) 

3_4.jpg

A piskótához:

  • 4 db tojás
  • 80 g kristálycukor
  • 100 g liszt

A tojások fehérjét kemény habbá verjük a cukorral, majd pár gyors és határozott mozdulattal elkeverjük benne a sárgáját is. A lisztet hozzászitáljuk és finoman beleforgatjuk a keverékbe. A piskótamasszát a szilikonos sütőpapírral bélelt formába egyengetjük és betoljuk a 180°C-ra előmelegített sütőbe. 30-35 perc alatt készre sütjük, illetve tűpróbáig. Miután megsült, még forrón lecsatoljuk róla a formát, lehúzzuk róla a sütőpapírt és fejjel lefelé egy rácson hagyjuk teljesen kihűlni. 

A tortaformát megtisztítjuk és a kihűlt piskótalapot visszahelyezzük a forma aljába.

4_2.jpg

A krémhez:

  • 200 ml zsíros tej
  • 150 ml habtejszín
  • 2 tk vaníliaesszencia
  • 4 db tojássárgája
  • 70 g kristálycukor
  • 20 g kukoricakeményítő
  • 15 g zselatin por, 60 ml jéghideg víz, 150 ml habtejszín habbá verve

Egy nyeles lábasba mérjük a tejet, a tejszínt és a vaníliát. Felforraljuk, majd félrehúzzuk a lángról. A tojássárgáját egy kis kézi habverővel simára keverjük a cukorral és a keményítővel. A forró vaníliás keverékből hozzáadunk egy fél merőkanállal és szép simára keverjük, hozzáadunk még egy fél merőkanállal és ezzel is simára keverjük. Ezt addig folytatjuk, amíg az egész tejes keverék át nem kerül a tojássárgájás keverékhez. Az egészet rögtön visszaöntjük a nyeles lábasba, a lángot a legkisebbre vesszük és folyamatosan kevergetve 3-4 perc alatt besűrítjük. Egy csomómentes, selymes, de sűrű krémet kell kapnunk, amit átöntünk egy tálba és közvetlenül a krémre simítunk egy darab műanyag fóliát, hogy ne bőrösödjön be. Hagyjuk teljesen hidegre hűlni.

Miután teljesen hidegre hűlt a cukrászkrém, egy kézi habverővel átkeverjük, hogy igazán sima legyen. Amennyiben neked kicsit csomós lett, vagy nem teljesen homogén, az egészet nyomd át egy sűrű szitán vagy keverd simára egy erős botmixerrel. A zselatin port a vízbe szórjuk és hagyjuk duzzadni 5 percig, majd mikróban felolvasztjuk.

5_2.jpg

Jelenleg előttünk kell, hogy legyen a tiszta tortaforma, alján a kihűlt piskótával, a sima cukrászkrémnek, a felolvasztott zselatinnak és a tejszínhabnak. Először is a cukrászkrémet fellazítjuk a tejszínhabbal, ami annyit tesz, hogy óvatosan beleforgatjuk, hogy ne törjön a hab. Ekkor hozzáöntjük a zselatint és pár gyors, határozott mozdulattal elkeverjük benne majd rá is öntjük a piskóta tetejére és szépen elsimítjuk. Mehet 3-4 órára a hűtőbe, vagy egész éjszakára.

A díszítéshez:

  • 1 csomag Dr. Oetker átlátszó gyümölcskocsonya (a csomagon jelzett leírás alapján elkészítve)
  • pár szem friss, szezonális gyümölcs (Az enyémen van szőlő, szilva, eper, physalis, karambola és áfonya, de ennek a tortának bármilyen más szezonális gyümölcs jól áll. Amennyiben citrusféléket is teszel a tetejére, - a mandarin kivételével - ajánlott azokat kifilézve használni.)
  • 300 ml habtejszín habbá verve 90 g porcukorral

A megdermedt vaníliás krém tetején szépen elsimítjuk a tejszínhabot és most jön képbe a Te egyéni stílusod. A lényeg, hogy minden szem gyümölcsöt szúrjunk fel egy vékony hústűre és mártsuk meg a gyümölcskocsonyában, majd mehet ízlés szerint halmozva mindegyik a torta tetejére. Miután már roskadozik a sok, friss gyümölcstől a torta és késznek nyilvánítottad, mehet a hűtőbe újabb 3-4 órára és kész is vagyunk. Jó étvágyat!

blog_max.jpg

Tejturmix Facebook oldal

Femina.hu - Olyan, mint Te!

dfdfdfd.png

Magyar Bloggerek

mbbk2_2.jpg

Vidék Íze

mbg-icon_c3-b_3.png

süti beállítások módosítása